Április 19-én szombaton beindult a nosztalgia-élet és régi villamosokkal, buszokkal lehetett utazni. Betűkkel jelzett vonalakon közlekedtek régi járművek.
Mi is kipróbáltuk a kamaraerdei "E" járatot. Ez a vonal ténylegesen létezett is, ma erre a 41-es villamos jár. Életünkben talán először láttuk a Kamaraerdei szakaszt, úgyhogy izgalmas volt.
Kamaraerdő felé eredetileg HÉV-ek jártak. Kereken száz éve indult meg erre a forgalom, de akkor még egészen Budaörsön keresztül Törökbálintig lehetett közlekedni a Gellért térről, majd a Móricz Zsigmond körtérről. Az ötvenes években az ezen a szakaszon járó HÉV-eket betűkkel jelezték, a kamaraerdei vonal volt az E vonal. Ekkor már villamosok is jártak, 1962-ben a HÉV-ek eltűnnek. Fokozatosan a hetvenes évekig bezárólag megszűnik a kapcsolat Törökbálinttal és Budaörssel és kialakul a jelenlegi nyomvonal.
Egyébként sem nehéz elhinni, hogy ez azért mégsem egészen villamos vonal, mert réteken, fás részeken keresztül megy végig. Némely megálló pedig egyáltalán nem „villamosos”, hanem inkább vonatos hangulatú: Rózsavölgy, Kőérberek.
Itt még nem állt bent...
A vonallal egyidős favázas 1074-es jármű szépen megtelt a Móricz Zsigmond körtéren! Nosztalgiajeggyel lehetett menni. Azt a kellemetlen mellékhatást leszámítva, hogy azért ez a kicsit nehéz futású jármű elég hangos volt a mai gépekhez képest, élvezet volt vele menni! A gyerekek is szerették! Hagyományos kalauzok kezelték a jegyeket, a kocsin lehetett őket megváltani és helyben lyukasztottak.
Lovacska!
A Fehérvári út talán nem volt már annyira izgalmas, de a Kamaraerdei szakasz a kertvárosi környezettel, a kis farmocskával, a köérberki tóval és a majdnem a semmibe vezető végállomással jópofa volt!
Kicsit régi meg nagyon régi!
A HÉV hatás nem maradt el és furcsa volt a Ganz villamosok közt ezzel a régi járművel utazni!
Köszönjük a szervezést!
Vége.
Elekes Dávid
Fotók: Béni Csaba