Az ünnep, a Húsvét mostanában a nosztalgiáé, így hát én is megragadtam az alkalmat. Tettem egy túrát a Széll Kálmán térről a Deák téren keresztül Óbudáig. Volt öreg villamos is és öreg busz is, meg az én kis kompakt "bridge" fényképezőgépem. Most egy rövid nosztalgia-beszámoló következik.
Az egyik alany az az ún. Bengáli vagy FVV csuklós villamos típus volt, mely a hatvanas-hetvenes években közlekedett Budapesten. Viszont vidéken, azaz Debrecenben, Miskolcon és Szegeden egészen mostanáig kellett megküzdeniük velük az utasoknak.
Megküzdeniük, mert hát szegény villamosok nem véletlenül tüntek el a pesti utcáról: kivülről gyönyörű, nade ahogy megy... huh... Én ugyan tizenkét évvel ezelőtt próbáltam ki élesebben először és utoljára Debrecenben, az 1-es vonalán egy ilyen szerelvényt, de a zörgő-morgó hangokon és a sistergő ajtókon kívül nem sok jóra emlékszem. Jó, azért persze nem olyan borzalmas.. Az ottani Ganz-Hunslet KCSV6 maga volt az álom hozzá képest. A fenti képen látható és kipróbált 492-es pályaszámú szerelvény is debreceni volt valaha.
Nem volt azért egyszerű megtalálni a különleges, B jelzésű villamosjáratot, hisz a teret felújítják és az alagút mögötti ideiglenes végállomáson kellett végül felszállni.
Nos, ő pontosan összefoglalta azokat az élményeket, amit anno éreztem. Sisteregtek a levegős ajtajai, morgott, zörgött, nyikorgott. Ez a bengáknál az alapfelszerelés, sajnos a maga korában sem számított már korszerűnek a jármű. Jó, persze én nem laktam kint Debrecenben, Miskolcon, Szegeden hogy elmondhassam a mindennapos tapasztalataimat a típusról. Elgondolkoztam utazás közben, hogy azért ez úgy.. elmegy.
Szép azért a belső tér, jók az ülések, a felújított ablakok, van hangszóró és tetőablak is.
A villamos megállás nélkül elcammogott egészen a Deák térig. Itt pont mellette állt egy Ipari Csuklós, ami egyébként eme Bengáli típus követője volt Budapesten. Azért Ipari Csuklós, mert az Bengáli volt a "Házi" Csuklós, mivel házilag gyártotta őket a BKV egyik őse, az FVV. A Bengáli/benga név akkoriban pedig egy gúnynév volt minden olyanra, ami rossz, vacak. Talán azért egy kicsit rosszindulatú, de hát ilyenek a gúnynevek.
A végállomás. Hátam mögött pedig a vég, egy-egy pár bakkal.
Ha meglenne a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos, itt menne tovább a vili.
Egy másik, szerintem csodálatra méltó nosztalgiajárművet is megejtettem, az Ikarus 180-ast. A C járatot próbáltam ki vele. Imádnivaló a hangja, a botváltó, a ZIU-szerű széleshíd, a bubu-fék, a Rába-MAN motor, minden! Ha botváltó helyett automataváltó működne benne, hangban már készen is lenne az Ikarus 280-as! :)
Remek gép. Érdekes amúgy, hogy hátul van egy kisebb padlósüllyedés, illetve egy ilyen kalauzülés. Régen hátsó ajtós felszállás is volt.
Nem mentem vele a szentendrei múzeumig, leszaladtam róla Óbudán:
Ilyen kocsik a hatvanas évektől nyolcvanas évekig közlekedtek és a 280-as Ikarusok váltották fel őket, melyek ma is járnak, persze már a modernebb változatok. Előnyük a 180-assal szemben az egyszintű padló, az "égig" érő nagy ablakok, az egyforma méretű ajtók és az automata váltó.
Köszönöm ezt a kis élményt a szervezőknek! Külön köszönöm még a 100-éves BKV-buszokról szóló nosztalgia-magazint is a kalauz-úrtól, és mindenkinek hogy megismerhettem élesebben ezeket az egyébként csak múzeumban vagy csendben tárolt járműveket! Sok család örülhet most hogy kikapcsolódhat! Nagyon jó hogy az elmúlt években ilyen klasszul felfejlődött a nosztalgia.
(Ha esetleg felismeri magát valaki, gyorsan szóljon, és kicserélem a képeket!)
E.D.
